„Nem kell sehova sem eljutnom.

Mert, pont, ott vagyok, ahol lennem kell.

Az utamon vagyok. Az én szépséges utamon.

Nem kell megjavítanom valamit. Mert pont ott vagyok, ahol lennem kell.

Ma nem kell többnek lennem. Se nekem, se a vállalkozásomnak.

Egyszerűen megtehetek minden nap egy apró lépést az örömöm felé.

Ma mi okozná a legnagyobb örömöt?

Hogyan tudok ma is adni valamit másoknak?

Nincs mit megjavítani. Mert pont ott vagyok, ahol lennem kell.

Elköteleződök. Mostantól még inkább. Amikor előjön a „meg kell javítanom valamit” oldalam, akkor annyit mondok neki, köszi, de lejárt lemez vagy!

Nekem nem kell többnek lennem, nem kell többet tennem, mert bőségben vagyok, elég vagyok.

És mivel erre fókuszálok, ahelyett, hogy a hiányt látnám és a „hova kell eljutnom-ot”, mindig tudni, látni, érezni fogom a Következő Apró Lépést (K.A.L).

K.A.L, K.A.L, K.A.L, K.A.L…

Nem kell látnom előre az egészet. Mert nem tudom és nem is akarom tudni.

Hiszen az elmém csak azt tudja elképzelni, amit már megtapasztalt.

Lepjetek meg, jöjjön valami még jobb, még örömtelibb, viccesebb!

Biztonságban vagyok, nem kell állandóan jobbá tenni valamit magamon, a vállalkozásomon.

Nem kell erővel tolnom. Csak egyszerűen befogadnom. Engedni, hogy gondoskodjanak mások is rólam.

K.A.L, K.A.L, K.A.L….”

Ilyeneket szoktam írni a naplómba. Ott kezdtem ezt is el, angolul. Valamiért angol nyelven írok ott, ne kérdezd miért.

Aztán hirtelen ledobtam a tollat és már ki is nyitottam a laptopomat, mert jött a sugallat, hogy itt írjam.

Imádok új sztorikat írni magamnak. Viccesen, írásban beszélgetni magammal.

Újra gondolni, szívből.

Mert az ego el akarja hitetni velünk, hogy nem vagyunk jó helyen, hogy haladni KELL, előre, mindig. Több kell és jobb.

És igen, szuper a több, meg a jobb. De csak akkor, ha szívből születik és nem félelemből.

Figyeld meg, hogy éppen melyik tol előre. Érezd meg, hogy mi a különbség a kettő között.