fbpx

IMG_9154

„A meditációval nem megszerezni akarunk valamit, hanem pont elengedni.”

Egy petárda durrant éppen mellettem, ahogy a kikötőben várjuk, hogy visszatérjünk Koh Tao szigetére 7 nap után. Nem esik jól zajt hallani. A kendőmet az arcom elé tekerem, mert olyan büdös, az égett petárda szag, a fojtogató dohányfüst itt már csak egy ráadás. Biztos sokkal érzékenyebb vagyok, mint általában. Ugyanis az elmúlt 7 napban másfajta hangokat hallottam, főleg csendet és persze a dzsungel énekét. A madarak, bogarak és ki tudja mi minden dalolászik a fák között egész nap.

Egy 7 napos csendes meditáción vettem részt Koh Samui szigetén Orsival és 80 társammal együtt, akik a világ számos országából érkeztek, hogy eltöltsünk együtt egy hetet, csendben, meditálva (Dipabhavan Center). Az utolsó estén néhányan lehetőséget kaptak, hogy elmeséljék miért jöttek, mi hozta őket ide. Mi más lehetne a fő ok, amiért ott volt majdnem 100 ember, mint a rohanó világ és az azzal járó, embertelen, stresszes életmód. Az egyik finn fiú elmesélte, hogyan dolgozza és tanulja halálra magát, miközben semmi ideje sincs önmagára, alig húszonpár éves, de már ki van égve.  Hát mit mondjak, volt benne ismerős rész, biztos vagyok benne, hogy te is tudsz kapcsolódni. Elképesztő, hogy mennyire normálisnak tartjuk ezt, hogy ez az élet. Lehet. Bár azt is gondolom, hogy minél többen gondolkozunk másképp, minél többen követjük az álmainkat (ezt a munkahelyen is lehet!), éljük úgy az életünket, hogy igazán boldogok legyünk, nem állandóan rohanva, túl teljesítve magunkat, annál inkább ez lesz a norma. Nem ’dolgozni, hogy meg tudjunk élni’, hanem élni igazán az életünket, úgy hogy szeretjük azt, amit csinálunk.

IMG_9125Hét napon át megszokott kis menetrendünk volt. Mindig gong szóval jelezték, ha eljött a meditáció vagy az étkezések ideje. Hajnali 4.30-kor szólalt meg először, kikászálódtunk a „pihepuha” ágyikóból (a matracunk egy fa deszka volt, rajta egy gyékény – alatta egy kis extra puhaságért a jógamatracom), könnyes búcsút mondtunk estig a fa párnánknak és irány a földszinten lévő mosdó, hogy fogat mossunk. Az ágyat persze szúnyogháló védte, hogy kívül maradjanak a pókok, szúnyogok és nem utolsósorban a skorpiók stb. Ezt megközelítőleg 20 percen át magyarázta első este a kordinátor, mik élnek errefelé, melyiknek milyen a csípése, de ne aggódjunk, egyik sem halálos. Pár nap sem telt el és én már szinte mindegyikkel találkoztam élőben, sőt több olyannal is, amiről szó sem esett. De a háló tökéletesen végezte a dolgát, nem támadott meg semmi az éjszaka folyamán. Kivéve egy simogatást kényszerítő háromlábú macskát, aki betört volna az ágyba, ha egy nagyon határozott, nem éppen macskabarát skandináv néni nem parancsolja ki szegénykét, ezzel megmentve engem és az ágyamat.

IMG_9110

5-kor a reggeli felolvasás, ahol mindig egy tanulságos szöveget olvastak fel, majd egy félórás meditáció, utána jóga, majd még egy meditáció. 7.30-kor irány a reggeli, ahol thai „moslékot” kaptunk. A nevével ellentétben, az íze nagyon finom (az apró koriandereket leszámítva), de a kinézete olyan mintha a vasárnapi ebéd után, a  maradék levest és a rizst összeöntötték volna egy nagy dézsába. Voltak hozzá finom, ropogós zöldségek és ananász. Miután leültünk, egy asztali áldást mondtunk el közösen, hogy az ételt is odafigyeléssel fogyasszuk, utána irány egy hideg zuhany, amit kezdek megszeretni és megszokni. Ezután sétáltam egyet a kis ösvényeken, megcsodáltam a meredek hegyoldalon a dzsungelt, majd lihegve felmásztam az ösvényen a meditáció csarnokba. Innen csodaszép kilátás nyílt a környezetre és a tengerre, egy félig nyitott, hatalmas tér volt, ahol szép sorjában ültünk a meditációs párnákon. A Dhamma beszéd egy órás volt, ahol a vezető szerzetes mesélt a meditációról vagy a Buddhizmus szellemiségéről.  A szerzetes amúgy angol, aki közel 20 éve él már Thaiföldön. Bár ez egy Buddhista központ, vallástól mentes, nem akar téríteni, vagy bármi ilyesmi. Később újabb járó és ülőmeditációk, majd ebéd, a nap utsó étkezése.

IMG_9115Az ülőmeditáció alkalmával a lélegzet vételt figyeled meg, kilégzés – belégzés, minél mélyebben és hosszabban, ahogy elkalandozik a gondolatod, ismét visszatérsz a lélegzetvételhez. És el fog kalandozni biztosan, állandóan. Egy nap közel 70 000 gondolat kavarog a fejünkben (ne kérdezd ezt hogyan mérték meg), állandóan a múltban vagy a jövőben cikázunk és szinte soha a jelenben. Ami azért ironikus, mert igazából egy helyen folyik az élet, itt és most. Amikor a múltat elemezzük, újra éljük, vagy a jövőben szövögetjük az elméleteket, általában negatív érzelmeket, félelmeket élünk meg. Jön egy gondolat, utána a rossz érzés, elkezdünk elemezni valamit, ami meg sem történik, egy illúzió. Példa: elindul egy gondolat, hogy a lány aki elsétált mellettem nem mosolygott rám, pedig én igen, biztos valami baja van velem, akkor előjön egy emlék, egy veszekedésről mondjuk a tesómmal, ami előhív egy másik emléket és egyszer csak azon kapod magad, hogy a lány pillantásától eljutottál oda, hogy szarul érzed magad. A semmiért. Röhejes, de pontosan így működünk. Ezért elképesztően fontos a tudatosság, az összpontosítás, a jelenre és hogy ne az elméd / egód, érezlmeid irányítsanak téged. A meditáció tulajdonképpen az edzőterem ehhez, a gyakorló terep. Ugyanis hiába tudok mondjuk jól koncentrálni meditáció közben a lélegzetre, ha utána egyszerre 10 dolgot csinálok: FB-ot olvasok (ahol egyébként kb 15 hírt kellene felfognom 30 másodperc alatt), de közben nézem a mellettem elhaladó embereket, majd gyorsan elolvasok egy emailt, valaki hív, hozzám szól, elkalandozok stb. Hát csodáljuk, hogy nem vagyunk sokszor boldogok egy ilyen agy őrületben? Pedig olyan egyszerű lenne a megoldás: lélegezni és a visszahozni a tudatot a jelenbe. Ennyi. Hát, van mit gyakorolni.

Mindenki kapott az első nap egy teendőt, az enyém az volt, hogy ebéd után levittem a konyába a koszos tálaló edényeket, más felmosott, vagy éppen a közös WC-t takarította. Délutánonként 30 percet alvó meditáltam az ágyamban, aztán irány a meditációs csarnok, egy újabb tanítás és meditációk sora. A járómeditáció alkalmával a kertbe is kimentünk, ha éppen nem esett az eső. Amúgy csodálatos élmény volt az eső hangjára meditálni, majd nézni a vízcseppeket a hatalmas leveleken és csodálni ahogyan az eső kifényesíti a leveleket. Többek között ez történik a 7 nap alatt, jobban odafigyelek dolgokra, meglátom a szépséget sok mindenben, ami mellett amúgy elfutnék. Látom a színeket, a fényeket és végre igazán lélegzek.

IMG_9156

Délután 5-kor tea, amikor is én kakaót ittam, ez volt a vacsi, egy pici banánnal. Ugyanis az elvonulásokon 12 után már nem lehet enni, a banán is nagy dolog volt, ahol korábban voltam, ott csak kakaóztunk. Amit amúgy otthon sosem iszok, viszont itt úgy tűnt, hogy a világ legcsodálatosabb tápláléka. A játékom az volt, hogy nagy élvezettel válogattam ki a bögrémet  a kakaóhoz, mindegyiknek volt üzenete: a csókolózó halacskás, a szivecskés, a lufit tartó szerelmespáros, a méhecskés ,a virágos, a Snoopy-s (ami az otthonira emlékeztet).

Este folytatódik a meditáció, majd 9-kor irány az alvó terem, fogmosás és lámpaoltás. Jó esetben fél kilencre már durmolunk. Aztán reggel 4.30-kor a gong szó ébreszt ismét. Hát így zajlottak a napok. A meditáció hol könnyen ment, fantasztikus meglátásokkal és élményekkel, hol pedig azt éreztem, hogy meditáció mérgezést kaptam és soha többet nem leszek képes még egy percet egy helyben ülni. Emlékszem 3 éve dühöt váltott ki belőlem a sok meditáció, nagyon szenvedtem. Most inkább fizikai nehézségek voltak egyes napokon. Ami mindig a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire cikázik az elménk, állandóan a múltban jár, vagy a jövővel kombinál. Én, aki pozitív embernek gondolja magát, meglepődve kellet tudomásul vennem, hogy a cikázó gondolatok 90 %-a inkább negatív volt, mint pozitív.

IMG_9132Szóval figyeltem a lélegzetemet, a második levegő után már elkalandoztam..újra lélegzet figyelés…most még eltökéltebben…most meg tudom csinálni, fél órán át csak követem…olyan egyszerű, ennyi a feladat…és fél perc múlva megint tök máshol járok. Aztán néhány nap múlva egyszer csak elkezdek kommunikálni az egómmal. „Stop. Most már én vagyok a főnök. Pihenjél már egy picit!” És láss csodát abban a pillanatban megáll a kalandozás és tudtam végre a lélegzetre figyelni. Azóta ezt alkalmazom, persze ha eszembe jut.  Most, napokkal később, már sokkal jobban megy. Ahogy érzem a feszültséget, mert az elmém mohó módon mindent akar gondolni és csinálni, egyszerre,  bevetem ezt a titkos eszközt: lélegzem és visszahozom magam a központomba.

Sokkal tisztábban és tudatosabban látom, hogy milyen gondolatok futnak a fejemben. Rájöttem, hogy sokat ítélkezem, kommentálok embereket a fejemben és ez zavar. Nem is olyan régen pont én aggódtam valaki miatt, aki hasonló volt ebben, de mint sok minden másban, ebben is csak egy tükröt tartott nekem.  Sokkal jobban hasonlítunk, mint azt gondoltam volna. El is kaptam, ha ezt tettem a kompon, úton Koh Taora és sokkal több megértéssel, szeretettel tudtam fordulni az emberek felé. Nem az a cél, hogy mindenkit szeressek. Erre is rájöttem, hogy nem mindenki jó, nem kell mindenkit ugyanúgy kezelni. Viszont az elfogadás fontos, főleg, hogy az egóm válogatás nélkül tette az emberekre a negatív címkéket. Arra is rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy miért működök most így, hanem hogy most így van és nekem hatalmamban van úgy dönteni, hogy mától másképp fogok cselekedni, mert tudatosabb leszek.

Videók a meditációs teremről, a dzsungelről stb: 

IMG_9147Ami nagyon megfogott még, hogy az életben igenis van szenvedés, pl. ha rossz kedvünk van, ha valaki már nincs velünk és hiányzik vagy nem sikerült valami, amit nagyon szerettünk volna. Lehet, sőt érdemes úgy hozzá állni, hogy mindennek a jó oldalát lássuk, levonjuk a tanulságot, de attól még lehet szar. Sőt az élet ilyen, van benne fent és lent. És ha ezt tagadjuk, csak azt értékeljük sikernek, ami „jó”, akkor szenvedni fogunk és illúzióban élni.

A hét folyamán próbáltam minél kevesebbet írni a naplómba, de azért néhány fontos dolog levésődött. Az első mondat, ami nagyon megfogott és belekerült a füzetembe ez volt: „The whole universe is in your bowl.”. A teljes Univerzum benne van a tányérodban:  a termőföld, a növény, a nap, a víz, a gazda, aki termelte, a szakács, aki felvágta, aki megfőzte stb. Milyen szép szemlélet, hogy hálát adsz az ételért, nem csak befalod. Ráeszmélsz, hogy mennyi minden történik, mennyi mindennel érintkezett, mire a tányérodba kerül.

IMG_9111A meditálók közül Thor tűnt ki a leginkább. (pontosabban a Svéd Thor, akit én neveztem el persze így, mert annyira maszkulin volt a kinézete és a kisugárzása). Érdekes volt, hogy a nőiesség, lágyság témájával mentem be meditálni. Ha lehet egyáltalán célt megfogalmazni egy ilyen elvonulásnak, nekem az lett volna, hogy érezzem magam végre igazán nőnek, lágynak. Lelkileg és testileg is. Tegyem helyre a párkapcsolati nézeteimet, hogy befogadóbb tudjak lenni. A nőiesség szerintem az intuícióval, a spiritualizmussal is összefüggésben van és tudtam, hogy ha kevésbé leszek fejben, akkor még jobban fogok tudni a szívemből élni. Nem csak látni és hallani, de érezni is dolgokat, embereket. Szóval a megoldás érdekes képben érkezett, Thor segítségével. Nagy, magas, szőke, szakállas, hosszú hajú és nagyon erős férfias energiát sugároz. Meglepett, hogy hatással van rám ez az energia. Nem az ideálom. De egyszer csak elkezdtem azt érezni, hogy jól esne, ha megölelne és a karjaiban igazán nőnek érezni magam. Azt hiszem lényegtelen volt, hogy ki ő és hogy pont ő adta ezt a megtapasztalást. Csak az érzés volt a lényeg, hogy nő vagyok, már most, semmit nem kell tennem, vagy változtatnom. Végre annak érzem magam. Aztán jött a következő felismerés: Azért nem tudom magam külsőleg teljesen elfogadni, mert azt akarom látni, érezni, hogy tökéletes vagyok, úgy ahogy vagyok. De nem vagyok az. Nem tökéletes a testem, nem úgy nézek ki, mint egy retusált modell és nem is fogok és nincs is rá szükség. Szép vagyok, ember vagyok, nő vagyok, tulajdonképpen én így vagyok tökéletes. És utálhatom még, hogy a pl. a hasam nem lapos, de akkor saját magamat tagadom meg, pedig egy csoda vagyok. Nem kell megváltoznom. Nagyon nem oké, hogy azt tanítjuk ebben a világban, hogy az a normális, ahogyan a pop videó klippekben vonaglanak a csajok, ahogyan a magazinokban kinéznek. Mert így, egy olyan csodálatos nő, mint én, sokszor megítéli magát és csak néha tartja igazán szépnek magát. És nagyon kevés olyan nőt ismerek, aki teljes szívből szereti és elfogadja magát. Miért a testünk definiálja azt, akik vagyunk és miért van egy totálisan fals test ideál a fejünkben? Ez őrültség, az ego őrült játéka. A testem a templomom és ez a fizikai forma ad lehetőséget, hogy pl. ezeket a sorokat írjam és hatással legyek másra. A test kapcsán az is világossá vált, hogy az egész életünket annak szenteljük, hogy kielégítsük az érzékszerveinket: a szemünket, hallásunkat, ízlelésünket, szaglásunkat stb. Minden, amit valaha akartunk vagy akarunk, hatással van az egyikre vagy mindegyikre éppen. Stimulációra van szükségünk és függünk ettől. Az egész fogyasztói társadalom erre a függőségre épül.

És itt még nincs vége a csodálatos felismerések sorának. Egyszer csak, a semmiből bekúszott egy hang: „Ne helyezd már magad fölé a pasikat.” Akkor esett le, hogy az első gondolatam sokszor az, amikor tetszik egy pasi, hogy több, vagy jobb nálam, miért is lenne? És amúgy sem egy verseny ez az egész. Végre látom ezt és így egy szinten lehetünk. Az aki, az én párom, a világ legszerencsésebb embere, mert velem lehet és én is, hogy őt választom. Addig is, van dolgom bőven ebben a világban. Hatással lenni, inspirálni, jobbá tenni, boldognak lenni, örülni, mosolyogni, lélegezni, fejlődni, szeretni. Egész vagyok és Ő nem azért „kell”, hogy teljessé tegyen, hanem ketten valami újat tudunk megalkotni és hatványozni az energiánkat.

IMG_9101Az egyik délután metta meditációról beszélt egy thai hölgy, ami a szeretet meditáció. Az első lépés, hogy képzelj el egy kiskutyát, kisbabát, vagy valamit, ami szeretetet ébreszt benned. Nekem először egy kiscica jött, majd egy kiskutya, majd én, valaki karjaiban, pocakom volt, benne egy baba (ami azért megdöbbentett, mert a gyerek nálam nagyon kérdéses). Természetes volt és csodálatos. A következő lépés, hogy szeretetet küldesz magadnak („Legyen bennem szeretet, béke, nyugalom. Legyek mentes a szenvedéstől, a haragtól és a fájdalomtól…”) Utána valakinek, aki a tanítód volt, valaki, aki semleges számodra, aki iránt haragot érzel stb. Utána az egész Földnek, az állatoknak és a növényeknek. Hát nem csodálatos?  Ezalatt a meditáció alatt hangzott el a másik legfontosabb mondat: „Teremts több teret a szívedben.”. Hiszen annyira be tud szűkülni, azt gondoljuk, hogy nem fér bele más, talán mi magunk sem. Pedig végtelen a hely benne és megnyitja a teret teljesen. Tudom picit nehéz elképzelni, de pontosan ezt éltem meg a meditáció alatt, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna.

„A kis dolgok, nagy változáshoz vezetnek.” – még egy banális okosság. Jézusom menyire igaz!! Azt hiszed sosem fogsz oda eljutni, megváltozni, megváltoztatni, megkapni, mert messze van. Pedig órák, napok, hetek alatt minden meg tud változni, csak el kell köteleződni és el elindulni az úton.

Aztán, minden rossz érzés, félelem, harag, fájdalom stb, ideiglenes. Ha minden negatív, rossz érzés és gondolat után rohanni fogok, akkor továbbra is szenvedni fogok. Nem kell mindegyiket komolyan venni. Elég ha veszek egy mély levegőt és azt mondom az elmémnek, az egómnak, hogy „Stop. Én most mást választok.”. Ehhez viszont tudatosnak kell lenni, hogy el tudd kapni az ego nyalókákat (félelmek, ítélkezés, rossz érzések, magabiztosság hiánya stb.) Amiből tanulnom kell, az úgyis fel fog jönni, be fog lépni az életembe, úgy hogy észre fogom venni, hogy dolgom van vele. Számos hitrendszert, félelmet pucoltam ki és vizsgáltam meg az elmúlt 10 évben. Igen, erre is szükség van. De arra nem, hogy mindegyik után fussunk, amit az ego feldob. Mert ő mindig tolni fogja őket, egész nap. Egészen addig, amíg hagyom ezt. A barátommá szeretném tenni, mert őrá is szükségem van, támogat sok mindenben, de korlátoz is és arra már nincs szükségem. Elég erős, teljes és szeretettel teli vagyok. Ha erről ismét megfelejtkeznek, akkor felerősödhet. De addig én irányítok. Ki gondolta volna, hogy hasznát veszem annak a veztői tulajdonságnak, amit annyira el akartam engedni, mert túl férfias. Most már hálás vagyok neki, hogy velem van. Mert óriási kincs, hogy van bennem egy vezető, egy főnök, de egy spiri lány is, aki szívből él.

IMG_9150A Buddhizmus alap tanítása, hogy minden szenvedés oka a vágyakozás és az ahhoz való kötődés. Ha elengeded a kötődéseket, akkor felszabadulsz. Milyen igaz, én úgy hívom, hogy szenvedés sztori: Még azért nem lehetek boldog, mert…még ennek és annak kell történnie…még ezt vagy azt kell elérnem, megismernem, megkapnom, megvennem. Mindig kötjük a boldogságot valamihez vagy éppen valakihez. Pedig a boldogság Most van. Ebben az apró pillanatban. Hogy hisszük és tudjuk, hogy minden jó, úgy ahogy van, mindig megkapjuk a segítséget az utunkhoz és nincs más dolgunk, mint szeretni, boldognak lenni, örülni, nevetni. Minden elmúlik egyszer, ezért felesleges mindenhez ragaszkodni. Kell tervezni, álmodni, de el is kell tudni engedni. Mert nem kell várnom semmire, hogy boldog legyek, hogy nő legyek, hogy társ legyek, hogy nevessek, hogy inspiráljak, hogy bőségben éljek.

Végül egy egyszerű gondolat: Tervezz és gondolkozz kevesebbet és figyelj inkább jobban, hallgasd meg, hogy mit mond a csended. Mert igazán könnyedén, csak úgy fogod tudni élni az életedet.

Kívánok minél több örömöt az életedbe.  Ez csak rajtad múlik, Te döntesz, hogy így éled-e az életedet. És kezdj el meditálni:).

>